Az én kis igencsak szubjektív és amatőr gondolataim.

Motoszkál bennem egy múlt századi angol liberális képviselő mondása:

"Ott megy a népem. Jó lenne tudni merre, mert az élükre szeretnék állni."

Mint tapasztaljuk a nép nem épp egy irányba halad kis hazánkban. Ez köszönhető a politikusok megosztásra való törekvésének is, de az emberek vezérelvű hitének is. Egy dolog, ami igazán érdekli őket, a megélhetésük. A holnapra talán még gondolnak, de hosszú távra kevesen. Saját boldogulásuk foglalkoztatja őket, a köz érdeke sokadlagos számukra. Azt még könnyen felfogják, hogy egy valódi demokráciában könnyebb boldogulni, mint irányítottság alatt. Ennek a gyümölcse nem gyorsan érő fajta. Van, aki így gondolja a változást és vannak, aki másképp. A pártok vak híveit úgysem lehet meggyőzni. Ott profik dolgoznak, mi pedig nagyon amatőrök vagyunk a politikában.                                                                                                                                           Nem hiszem, hogy egy ilyen Petőfis megoldásnak örülnének az emberek:

„Fázunk és éhezünk 
S átlőve oldalunk, 
Részünk minden nyomor... 
De szabadok vagyunk!”

A szabadság a leglényegesebb pont. Tudom, hogy ennek ára van. Fizetjük már több mint huszonöt éve, és még mindig csak a kezdeteknél tartunk. Ez a politika bűne. A kormányok dolga az lenne, hogy a jólétet biztosítsa a polgároknak és védje azt, és nem az, hogy jogszabályok átláthatatlan dzsungelével ellehetetlenítse.  Azért választunk elöljárókat, képviselőt, polgármestert, országgyűlési tagot, hogy a mi érdekeinket képviselje és ne a pártét. Ha pártkatonát választottak, a szabadságuk ellen szavaztak.

 A DEMOSZ, úgy gondolom, nem vezetni akar, hanem lehetőséget kínálni. Ha már ott megyünk a menetben és útelágazásokhoz érünk, ne akarjuk rátukmálni mindenáron a haladási irányt, inkább mondjuk el a lehetőséget a választásra.
Ha irányt akarunk megszabni, akkor mennyivel vagyunk különbek a regnálóknál?  Több mint fél éve tépjük a szánkat azon, mit is kellene csinálnunk? Beszéltünk a szerveződésről, más szervezetek bevonásáról, hogyan szólítsunk meg embereket, mikor jöjjünk össze megint, kit hívjunk és kit nem? Mire is jutottunk eddig? Minden alkalommal ugyanerre! Állandóan a most kormányon lévőket ostorozzuk, amivel sokakban azt az érzést keltjük, hogy előtte jó volt. Ezzel sok józanabb jobboldalit elriasztunk magunktól. A másképenből annyit fogalmazunk meg, hogy milyen választásokat tartanánk jónak, szerintünk. Arról nem esik szó, hogy ettől mennyivel lesz jobb neki a saját kis környezetében. Mit tennénk annak érdekében, hogy egy szabolcsi kis faluban az emberek ne érezzék magukat kisebb értékű állampolgárnak, mint a nyugat magyarországi városiak? Mit gondolunk arról, hogy az országban száz kilométerrel odébb a GDP termelés tizede, és az életszínvonal ugyanilyen aránya jut egy főre? Ennek az aránytalanságnak a megoldására milyen elképzeléseink vannak? Ember közelibb dolgokkal kellene foglalkozni, és kérdéseket feltenni. Meghallgatni a sokféle véleményt. Ezen vélemények kiértékelése után dönthetjük el, hogy valóban találkoznak-e az elképzeléseink az emberek elvárásaival. Ne akarjuk a sok ezredik, megmondom a tutit, csoport lenni. Ilyenből van elég. Valós emberi problémákra kell, kellene koncentrálnunk és az azokra adott válaszokra. Túl kell már végre lépni az - Orbán takarodj – elhasznált megszólításon.
                                 

Ezek az én rövid gondolataim. Vitatkozni szabad és kell !

Tóth Sándor